1. fejezet

Kissé borongós hétfő reggel volt. Jane Forrest Hargitai, Magyarország leghíresebb nyomozója az ilyenkor szokásos belvárosi dugóban próbált a munkahelyére jutni. Szokásához híven most is késésben volt. Ujjaival idegesen a kormányon dobolva várta a lámpaváltást, majd a többi kocsival araszolva ő is elindult a páncélozott Audi Q7-jével. Alig haladt pár métert, újra megállt a sor. A műszerfal digitális órájára pillantott. Pont most kellene leparkolnia a rendőrség épülete előtt ahhoz, hogy időben beérjen az irodájába.

Miután a lámpán harmadszorra sem sikerült átjutnia, megunta a dolgot. Felkapcsolta a kék fényt a kocsiján, kikerülte az előtte álló autót, majd ráhajtott a villamossínre és végigment rajta. Egészen a rendőrség épületéig hajtott megkülönböztető jelzéssel. Az autósok nagyon előzékenyen utat engedtek neki, hogy be tudjon fordulni a rendőrséghez. Jane, miután beállt a parkolóba, lekapcsolta a kék fényt és kiszállt a kocsiból.

Hirtelen, szinte a semmiből Egon, az egyik nyomozó termett a nő mellett. Jane egy nagyot sóhajtott, és látványosan elhúzta a száját. Egonnal azóta ki nem állhatták egymást, mióta a nő visszakerült a rendőrséghez. A sötét hajú, jóképűnek egyáltalán nem mondható, Jane-nel egyidős nyomozó mindent elkövetett, hogy kirúgassa a nőt. Ő volt az, aki többször is panaszt tett rá, aminek hatására Hargitai Tibort egy kis időre lehelyezték a minisztériumból, hogy megfigyelje Jane-t. Csakhogy Tibort teljesen megbabonázta a nő. A vonzalom kölcsönös volt, és nem sokkal később össze is házasodtak.

A helyzet akkor mérgesedett el még jobban a nyomozónő és Egon között, amikor Jane-t az egyik miniszter fiának a megmentéséért kinevezték a gyilkosságiak vezetőjének. Egon képtelen volt elviselni, hogy helyette Jane lett a főnök. Többször is panaszt tett a nőre, hogy nem látja el rendesen a feladatát, de a feletteseinek a megoldott ügyek száma számított, nem pedig az egy-két hetet csúszó papírmunka.

– Mi az, Forrest, te már az esti műszakba jársz? – kérdezte gúnyosan Egon.

– Eddig nem hittem, hogy lehet ennél is rosszabb a reggelem, de úgy látszik, tévedtem – zárta le az Audit, és elindult a bejárat felé.

– Megfigyeltem, hogy mostanában rendszeresen elkésel – próbált meg lépést tartani a nővel. – A következő ilyen alkalmat sajnos muszáj leszek jelenteni.

Jane megállt, és dühösen szembefordult a férfival.

– Nincs semmi dolgod, Edmund?

– Nekem épp nincs, de neked lenne! Már egy hete letettem egy kérelmet az asztalodra.

– Majd ha lesz időm az ökörségeidre, akkor elolvasom – kerülte ki a nyomozót.

– A férjed tudja, hogy ilyen félvállról veszed a munkádat? – szólt utána Egon.

– A férjem azt tudja – fordult vissza Jane –, hogy a nyomozó, aki a helyemre pályázik, megpróbál mindenféle átlátszó indokokkal eltávolítani a székemből. Hülyébbnél hülyébb kérelmeket tesz le az asztalomra, és azt várja, hogy két percen belül reagáljak rá.

– Azok mind nagyon fontos kérelmek voltak.

– Kezdem azt hinni, hogy szerelmes vagy belém, és azért bombázol a papírjaiddal, hogy mindig a közelemben lehess.

– Fordulj fel, Forrest! – mondta dühösen a férfi, és elrohant. Jane arcán gúnyos mosoly jelent meg, miközben a lifthez lépett. Míg az emeletre felért, a történteken gondolkozott. Muszáj lesz nagyobb figyelmet fordítania Egon kérelmeire, ha nem akarja, hogy újabb panaszt nyújtson be ellene.

Az emeletre felérve Jane egyenesen az irodájába ment. Ledobta a táskáját az asztalra, leült a bőrfotelbe, és maga elé húzta az ott tornyosuló iratköteget. Átnézte az egészet, és kikereste belőle Egon kérelmét. Átolvasta. A férfi azt kérte benne, hogy egy fővel emelhesse a csapata létszámát, a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Jane oldalra dobta a papírlapot, majd a kupac tetejéről elvett egy másikat.

Kopogtak, majd nyílt az ajtó, és Györkös Zoltán, a rendőrfőkapitány lépett be rajta.

– Megint elkéstél? – kérdezte a férfi.

– Nem, dehogyis – próbált meggyőzően tagadni.

– Jane! – nyújtotta el a nő nevét.

– Jól van. Ebben a városba reggelente képtelenség közlekedni, olyan dugó van.

Zoltán egy mélyet sóhajtott, és megrázta a fejét.

– Honnan tudtad?

– A csapatod 15 perce riasztást kapott. Ha nem késtél volna el, akkor most velük lennél.

– Megölöm Patrikot, amiért nem szólt – állt fel a székből a nő, és elindult a szekrényhez.

– Én kértem, hogy ne szóljon. Kíváncsi voltam, mikor érsz be.

– Zoltán, te is tudod, hogy a város másik végéből kell jönnöm… – kezdett magyarázkodni, miközben magára vette a golyóálló mellényét.

– Pontosan tudom, mennyi ideig tart az út, hisz’ ma reggel a szomszédodból jöttem.

– Jó, de nekem van két gyerekem is – vágta rá.

– Akikre Pálma vigyáz – tett célzást Tibor első házasságából született lányára, akinek nemrég született kisbabája.

– Na jó! Nem kell a prédikáció! – mondta Jane, és felcsatolta a fegyvereit. – Szóval, hová ment a csapatom?

– Találtak egy újabb halott prostituáltat.

– A francba! – mérgelődött Jane, és elindult kifelé. Míg a lifthez ért, felhívta Patrikot és a cím felől érdeklődött. A lehető legrövidebb úton a helyszínre hajtott.

Pár hónapon belül ez volt a hatodik olyan halott nő, aki a testéből élt. Mindegyik női holttestet megcsonkították, az arcukat a felismerhetetlenségig összeverték, majd a szájukat a fülükig felvágták. Az azonosítást tovább nehezítették azzal, hogy mindegyik nő kezét csuklóból levágták. Így az első eseteknél csak a ruházatukból és a bejelentett eltűnésekből derült ki, hogy prostituáltakról van szó. A legtöbbjüket viszont senki sem kereste, így egy részüket még azonosítani sem tudták. A gyilkos – vagy gyilkosok – után semmilyen nyom nem maradt. Se egy apró DNS-minta, se egy hajszál, se egy ujjlenyomat – semmi nem volt, amin a nyomozók elindulhattak volna.

Csak az elkövetés módja utalt arra, hogy sorozatgyilkossal van dolguk, aki pontosan kéthetente szállítja az áldozatait, akiket vagy mellékutak mellett, elhagyott területen, vagy erdőszélen dobott ki.

Jane nehézkes léptekkel indult el az áldozat irányába. Bea, csapatának egyik női tagja a kihúzott szalagnál várta. Jane kezébe nyomott egy pár gumikesztyűt és egy lábzsákot, majd együtt továbbmentek a meggyilkolt nő felé.

– Ezzel a szerencsétlennel még brutálisabban bánt el, mint a többivel. Az orvos szerint egy ép csontja sincs. Napokig kínozta, mielőtt megölte.

– Biztos, hogy a mi emberünk csinálta? Nem csak valaki lemásolta?

– Biztos, hogy ő az! Mindent ugyanúgy csinált, mint eddig, csak erőszakosabban.

– Ez elég nagy baj. Azt mutatja, hogy egyre inkább vérszemet kap. Tudja, hogy sötétben tapogatózunk, és ettől egyre bátrabb lesz – állt meg Jane a halott prostituált mellett, és végignézett rajta.

A nő alig takaró kis ruhájának színe szinte nem is látszott a rászáradt vértől. Jane nagyot nyelt, majd Patrikhoz, csapata legjobb nyomozójához fordult, de a férfi – csakúgy, mint az elmúlt hetekben – semmivel nem tudott szolgálni, ami előrébb vitte volna a nyomozást. Jane-t ez nagyon dühítette, hisz’ a felettesei, akik mindent megtettek, hogy a sajtó elől eltitkolják a dolgot, eredményt vártak tőle.

– Nem igaz, hogy semmit sem találtatok! – kiáltotta mérgesen Jane. – Ha kell, ássátok fel az egész erdőt, de mutassatok fel végre valamit! Hogy hozta egyáltalán ide a holttestet?

– Talán kocsival – felelte Zita, a csapat másik női tagja.

– Talán? – húzta fel kérdőn a bal szemöldökét Jane. – Talán ha várunk pár napot, jelentkezik a rendőrségen és feladja magát – tette hozzá gúnyosan. – Ez a hatodik nő, itt nincs olyan, hogy „talán”! Tényeket akarok hallani, nem találgatásokat!

– A tény az, hogy nincs semmi a kezünkben – mondta Kristóf, a csapat negyedik embere.

– Akkor keressetek valamit! Patrik, Kristóf! – fordult a két férfihoz. – Hallgassátok ki újra azokat, akik megtalálták a holttesteket! Keressetek összefüggést közöttük! Lehet, hogy az egyiküknek köze van a gyilkosságokhoz! Bea, Zita! – fordította a fejét a két nő felé. – A tiétek lesz az utca. A nők hamarabb megnyílnak női nyomozóknak, mint a férfiaknak. Lehet, hogy ezek a lányok mind egy stricinek dolgoztak, vagy ismerték egymást valahonnan. Szedjétek elő az összes kuncsaftjukat, azok családját, mindenkit, akivel szóba álltak. Nem igaz, hogy nem tudtok találni valamit, hiszen ti vagytok Magyarország legjobb csapata! Gyerünk! Munkára! – osztotta ki a feladatokat, majd a halott nőhöz lépett és leguggolt mellé.

Maga felé fordította a lány arcát, amit a felismerhetetlenségig összevertek. Most is, mint az elmúlt hetekben annyiszor, Ivett és Xénia, a két volt besúgója jutott az eszébe. A két ugyancsak prostituáltként dolgozó lányt akkor ölték meg, amikor Jane magánnyomozóként Dobó Sándor, az éjszakai élet vezére után nyomozott. A nőt sokáig nagyon bántotta a lelkiismeret, hogy a két lányt miatta gyilkolták meg, de később rájött: akárhogy is hibáztatja magát, ezen már nem tud...