Majdnem tökéletes transzvesztita gyilkosságok

1. fejezet

 

 

Borongós márciusi reggel volt. A kora tavasz helyett inkább késő őszre emlékeztetett ez az időjárás. Jane Forrest Hargitai, Magyarország legismertebb nyomozója épp útban volt a munkahelye felé. Alapban utált a városban reggelente közlekedni, de ilyenkor meg főleg nem szeretett vezetni. Gyűlölte a hideget és az esőt. Szíve szerint melegebb vidéken élt volna, de neki ez az ország volt a hazája, így az időjárás ellenére sem jutott eszébe elköltözni innen.

Épp csak leparkolt a rendőrség épülete előtt, amikor az ajtóban megjelent a nyomozónő csapata. A két férfiból és három nőből álló csoportra Jane mindig számíthatott, legyen szó törvényes vagy kissé törvénybe ütköző dolgokról.

A nyomozónő ki se szállt a páncélozott Audiból. Tudta, hogy ha a csapata már az ajtóban várja, akkor történt egy gyilkosság, amihez őket küldték ki. Jane egy mélyet sóhajtott. Semmi kedve nem volt a helyszíneléshez. Egész eddig reménykedett benne, hogy most, ebben a rossz időben nyugodtan elücsöröghet az irodájában, és nem kell kimennie terepre.

Pálma, Jane mostohalánya, valamint Zita és Bea beültek az Audiba, a két férfi, Patrik és Kristóf pedig a nyomozónő mellett parkoló járőrkocsiba szálltak be. Patrikék mentek elöl, Jane követte őket. Egy órába telt, mire a megadott helyszínre értek. A cím egy tízemeletes panelház mögötti kis utca volt. A nyomozónő leparkolt a kihúzott rendőrségi szalag előtt és leállította a motort. Hátradőlt az ülésben, és a tarkójával megtámaszkodott a fejtámlán. Hosszú percekig nézte a csapatát, akik a fal mellett álló hatalmas szemetesnél megkezdték a helyszínelést. Halk kopogás zavarta meg a gondolatait. Balra fordította a fejét. Pálma állt az ajtó mellett. Jane ráadta a gyújtást, és leengedte az ablakot.

– Nem nézed meg? – érdeklődött a fiatal nő.

– Gondolom, egy halott. Különben nem lennénk itt.

– Elég érdekes a hulla – jegyezte meg Pálma.

– Nem hiszem, hogy tudna új dolgokkal szolgálni, és most semmi kedvem itt hagyni ezt a jó meleg bőrülést.

– Én a helyedben azért vetnék egy pillantást rá – válaszolta sejtelmesen mosolyogva, majd visszament a többiekhez.

Jane felhúzta az ablakot, majd egy mélyet sóhajtott, miközben magához vette a kulcsot. Nehézkes léptekkel a kukához ment. Lábujjhegyre állt és belenézett. Egy fekete, hosszú hajú, félmeztelen nő volt benne, akinek a mellkasán a szakszerű boncolás jelei voltak felfedezhetőek annyi kivétellel, hogy a vágás a köldöke alatt ért véget.

– Ne már! – ráncolta össze a homlokát a nyomozónő. – Ugye nem egy kibelezős kezdett el praktizálni Budapesten?

– Hát pedig nagyon úgy néz ki – felelte a kukában álló, fehér kezeslábasba teljesen beöltözött egyik rendőr, és egy nagy nejlon zacskót húzott elő a szemetesből. Feltartotta Jane elé. A nyomozónő rögtön felismerte benne a halottból kioperált belsőségeket.

– Óh, Istenem! – sóhajtott fel Pálma, akit rosszullét kerülgetett a látottaktól. A bal kézfejét az orra elé tette és el is fordult, nehogy elhányja magát.

– Igazad volt – szólt oda Pálmának Jane. – Ez tényleg érdekes egy hulla.

A fiatal nő ezután a mondat után elkezdett öklendezni. Muszáj volt pár métert arrébb mennie, hogy kissé össze tudja szedni magát.

– Gondolom, ebédre nem bolognai spagettit fogsz kérni – kiáltott oda a mostohalányának Jane.

– Látom, élvezed a helyzetet – szólt vissza nehezen Pálma, és a jobb kezével megtámaszkodott a kocsin.

– Te akartad, hogy kiszálljak. Én jól elvoltam egész eddig az Audiban – mosolyodott el Jane, majd elővette a telefonját, és lefényképezte vele a hivalkodóan kisminkelt halott arcát. – Elviszem magammal a kisasszonyt, ti addig végezzétek el a helyszínelést – fordult oda Patrikhoz, a csapata legjobb nyomozójához. – Ha bármit találtok, szólj! – zárta rövidre, majd elindult az Audihoz. Felesleges lett volna bármi többet mondania, hisz a négy nyomozó nagyon is jól tudta a dolgát. Nem hiába ők voltak az ország legjobbjai.

Miután mind a ketten beültek, Jane kitolatott az utcából, majd a Dobó Renátó által üzemeltetett bárhoz vették az irányt. A nem épp legális üzleteiről ismert férfi az elmúlt fél évben az éjszakai élet vezére lett. Pedig pár éve még nem sok beleszólása volt a dolgok alakulásába, de miután megölte az éjszakában akkor olyan nagyra tartott Bíró Alfrédot és visszaszerezte azokat a területeket, amik még az unokatestvére, Dobó Sándor kezében voltak, kivívta a tiszteletet. Már senki nem úgy tekintett rá, mint a nagy Dobó Sándor árnyékában élő kisöccsére. Ráadásul nem hivatalosan Jane védelmét is élvezte, és a nővel nem szívesen húzott senki ujjat.

A nyomozónő leparkolt az ország legnagyobb bárjának a hátsó bejáratánál. Mind a ketten kiszálltak. Jane a férfitól kapott mágneskártyával kinyitotta az ajtót és Pálmával bementek az épületbe, ahol minden csendes volt. Az ilyenkor zárva tartó vendéglátóegységben csak a takarítók dolgoztak. A lányok és a pultosok mind a szobájukban pihenték ki az éjszaka fáradalmait. A két rendőrnő egyenesen arra az emeletre ment, ahol Renátó irodája volt. A folyosó elején lévő golyóálló üvegajtó nyitásához csak négy ember tudta a kódot. Renátó, Jane, Imre, a férfi legmegbízhatóbb testőre és Vivien, az üzletvezető, aki Renátó egyik élettársa volt. A férfi ezen intézkedése is arra irányult, hogy minél jobban megtartsa a távolságot az alkalmazottaitól. Tanult a két évvel azelőtti hibájából, így visszatért az unokabátyja szabályaihoz. A bárokban dolgozók csak Viviennel érintkezhettek, Renátóhoz hozzá sem szólhattak. Kivétel ez alól a pultosok és a testőrök voltak, de csak abban az esetben, ha Renátó szólította meg őket.

A férfi irodájánál a két nő megállt, és Pálma bekopogott. Miután a szobából megkapták az engedélyt rá, beléptek. Renátó a bőrfoteljében ült és az íróasztalon előtte tornyosuló pénzhalmot számolta, aminek egy része szépen bekötegelve már ott pihent a jobb oldalán.

– Ezt pont nekünk nem kellene látnunk – jegyezte meg Jane. – Visszajövünk inkább később.

– Tudtam, hogy maguk jönnek – mutatott rá a falra felszerelt monitorra, amin a folyosó kamerájának a képe volt kitéve. – Ha lenne titkom ön előtt, akkor maguk elé mentem volna – mondta, miközben ráhúzta a papírszalagot a megszámolt húszezresekre. – Minek köszönhetem a látogatást?

– Nem tűnt el mostanában az egyik lánya valamelyik bárjából? – tért rögtön a lényegre.

– Nem tudok róla – rázta meg a fejét, közben a halomból kikapkodta a még ott lévő húszezreseket.

– Vetne rá egy pillantást? Hátha mégis felismeri – vette elő a telefonját. Kikereste belőle a szemetesben készített képet és a férfi elé tartotta. Renátó lerakta a kezében lévő pénzt, majd kissé előredőlt, hogy jobban láthassa. Az arcán mosoly jelent meg, közben megrázta a fejét.

– Ha azt mondja, hogy ezzel is lefeküdt... – szólalt meg dühösen Jane, akit nagyon bosszantott az, ahogy a férfi reagált.

– Na, vele biztos, hogy nem – nevetett fel Renátó.

– Akkor árulja már el, mi olyan vicces, mert én nem találtam mulatságosnak egy kibelezett női holttestet.

– Ő nem nő – felelte a férfi. – Egy travi.

– Egy mi? – kérdezte Pálma.

– Egy transzi. Transzvesztita. Itt dolgozik pár utcányira Igor bárjában. Az egyik legkeresettebb a szakmájában.

– Biztos vagy benne? – csodálkozott el Pálma. – Láttam a halottat, szép, nőies vonásai voltak, sima, hófehér bőre, hatalmas mellei...

– Műmellei voltak, de ez a boncolásnál úgyis ki fog derülni. Amint levetkőztetik, rögtön látni fogják, hogy alulról ő valójában egyáltalán nem nő.

– Beszélnem kell ezzel az Igorral – mondta komoly arccal Jane.

– Nem javasolnám. Nem igazán bírja a zsarukat.

– Nem nagyon érdekel, mit bír és mit nem. Jelen állás szerint ő az első számú gyanúsított.

– Kizárt, hogy neki köze lenne hozzá. A legjobban kereső embere volt. Egy csomó pénzt bukik nélküle. Nem volt érdeke, hogy kinyírja.

– Kivéve, ha összeszólalkoztak valamin, és erős felindulásból megölte.

– Igor nem hülye. Nem nyírja ki az alkalmazottait. Hamarabb ölne rendőrt, mint egy travit. Belőlük él. Úgy vigyáz rájuk, mintha a saját gyerekei lennének.

– Jó kis apuka, ha hagyta kinyíratni az aranytojást tojó tyúkját – jegyezte meg Jane.

– Gondolom, a szabadnapján tűnt el. Onnan nem lehet kihozni senkit, csak az emeleten dolgoznak, külső helyszínen nem. Pont azért, hogy elkerüljék az ilyen eseteket.

– Hát ez mind szép és jó, de nekem akkor is beszélnem kell vele.

– Adjon nekem pár napot! Hadd beszéljek először én Igorral!

– Renátó, ha megpróbálja meghamisítani a bizonyítékokat és valaki másra rákenni a haverja helyett...

– Ő nem a haverom, csak egy megtűrt ember az én területemen – vágta rá hidegen.

Jane a kis Dobót figyelte, aki nagyon megváltozott az elmúlt időszakban. Sokkal keményebb és határozottabb lett az eltelt fél év alatt. Legyőzhetetlennek tűnt. Már nem félt senkitől sem.

– Rendben...