1. fejezet

Szép napos tavaszi délelőtt volt. Egy fekete színű, „S” osztályos Mercedes egyenletes sebességgel haladt az M5-ös autópályán Budapest irányába. Az autó ablaka annyira le volt sötétítve, hogy csak egy férfi alakja körvonalazódott benne, az arca nem látszódott. Már a főváros közelében járt, amikor megelőzte két sötét színű sportkocsi. Az egyik hirtelen elé vágott és fékezésre kényszerítette. Megállt mindkét sportautó, kinyíltak a kocsik ajtajai, és négyen ugrottak ki belőle. Előkapták a géppisztolyaikat, és tüzet nyitottak a Mercedesre. Miután végeztek, visszaültek és elhajtottak. Az „S” osztályoson egy ép hely sem maradt.

Dél elmúlt, amikor Hetényi Árpád, a Mercedes tulajdonosa megtudta, hogy mi történt. A kocsiban az egyik sofőrje ült. Árpád egy szegedi vállalkozó volt. A harmincas évei közepén járó férfi minden vagyonát saját maga teremtette meg. Bár az első pár milliárdját nem épp legális üzletekkel szerezte, de a későbbi vállalkozásai már hivatalosan működtek. Tízévnyi munkával elérte, hogy bekerült az ország húsz leggazdagabb embere közé.

A vagyonnal együtt azonban az ellenségek is megérkeztek az életébe. A zsarolások, fenyegetések egymást érték. Árpád, ahogy meghallotta, hogy megölték a sofőrjét, egyből a telefonjáért nyúlt. Horváth Ferenc számát tárcsázta, azonnal magához rendelte, majd bement a nappaliba, és leült a bőrfotelbe. A zsebéből elővett egy doboz cigarettát. Míg a férfira várt, rágyújtott.

Nem telt bele sok idő, és Ferenc a kocsijával megállt a külvárosi kastély előtt. Hátradőlt a bőrülésben, és a tekintetét az épületre emelte. Ferenc egy negyvenkét éves, jó megjelenésű férfi volt. A fekete hajában lévő ősz hajszálak talán még sármosabbá tették az idő múlásával.

Ő volt Árpád jobb keze. A férfi minden ügyét ő intézte. Árpádot már több mint tizenöt éve ismerte, hisz’ Ferenc apja is a férfi szolgálatában állt hosszú évekig. Miután meghalt, ő vette át tőle az üzleti ügyek intézését. Árpád 100%-ig megbízott a férfiban, aki mindent félretéve azonnal rohant Árpádhoz, ha hívta. Egy idő után ez Ferenc kapcsolatainak a rovására ment. Mivel a munkáját képtelen volt összeegyeztetni a magánéletével, így szép lassan belenyugodott, hogy agglegényként fogja leélni az életét.

Ferenc sóhajtott egy mélyet, majd kiszállt sötét színű Audijából, és elindult felfelé a lépcsőn. Már előre felkészült rá, hogy mindenért ő lesz a hibás. Mielőtt bekopogott a bejárati ajtón, megigazította a nyakkendőjét. Egy szobalány nyitott ajtót, és bekísérte a férfit a nappaliba. Árpád még mindig az íróasztal mögötti bőrfotelban ült. Eloltotta a kezében lévő cigarettát, majd Ferenchez fordult.

– Meddig tart neked ideérni? – fogadta mérgesen.

– Siettem, ahogy tudtam! – védekezett Ferenc.

– Hát persze! – vágta rá nyersen.

– A rádió bemondta, hogy mi történt.

– Felfogtad, hogy én is ott lehettem volna a kocsiban? – ugrott fel a fotelból.

– Árpád, én mindent megteszek… – magyarázkodott a férfi.

– Nem! – kiáltotta. – Te semmit sem teszel. Nem is tudom, hogy miért fizetlek. Hónapokkal ezelőtt szóltam neked, hogy testőrre lenne szükségem…

– De hát volt három testőröd.

– Ideküldtél nekem három olyan férfit, akik elfutnak, ha egy fegyvert rájuk fognak! – dühöngött Árpád.

– Mégis mit akarsz? – kérdezte Ferenc.

– Egy testőrt. Méghozzá a legjobbat. Nem érdekel, mennyibe kerül. Nem érdekel, hogy csinálod, de holnap reggelre itt legyen.

– Ez képtelenség. Legalább 48 órát adj! – próbálta meggyőzni, de Árpád hajthatatlan volt.

– Reggelre itt legyen! – mondta és kiment a nappaliból.

– A fenébe! – mondta Ferenc, és elindult kifelé. Egyrészt meg tudta érteni a férfit, hisz’ egy héten belül ez már a második merénylet volt ellene. Először a limuzinját robbantották fel az egyik sofőrjével, most pedig a Mercedesét lőtték szét, benne a másik sofőrjével.

Ferenc beült a kocsijába, indított és elhajtott. Meg kellett próbálnia a lehetetlent: ilyen kevés idő alatt előkeríteni a legjobb testőrt. Elővette a telefonját, és a budapesti rendőrkapitányság telefonszámát tárcsázta. Ott is Györkös Zoltánt, a rendőrfőkapitányt kereste. A nyomozás felől érdeklődött, majd a segítségét kérte abban, hogy Árpád számára megtalálja a testőrök közt a legjobbat.

Zoltán és Ferenc barátsága egészen a középiskoláig nyúlt vissza. Mindketten ugyanabba a budapesti iskolába jártak. A véletlen úgy hozta, hogy egy osztályba kerültek. Az eltelt évek során nagyon jó barátság alakult ki kettőjük között. Érettségi után Ferenc visszatért Szegedre, Zoltán pedig a rendőrtiszti főiskolán tanult tovább. Bár csak ritkán tudtak találkozni, a barátságuk megmaradt. Ferenc sosem élt vissza a rendőrfőnök bizalmával. Sohasem kért még segítséget tőle, de most tudta, hogy senki máshoz nem fordulhat. Zoltán egy percig sem habozott azon, hogy kit ajánljon. Azonnal mondta az általa legjobbnak tartott testőr telefonszámát. Ferenc megköszönte a rendőrfőnök segítségét, majd miután lerakta a telefont, rögtön beütötte a mobilszámot és tárcsázott. Bemutatkozott, majd elmondta, hogy milyen ügyben keresi. Olyan fizetést ajánlott, amire senki sem mondott volna nemet. Valamint megkérte rá, hogy másnap délelőtt legkésőbb tízig jelenjen meg Árpád kastélyánál.

Másnap reggel 9 óra volt, amikor egy sötét színű Volkswagen lassított le a hatalmas vaskapu előtt. A sofőr leengedte az autó sötétített első ablakát, kinyúlt, és beütötte a Ferenctől kapott kódot, majd miután kinyílt a kapu, behajtott rajta. A kocsival megállt a kastélyhoz felvezető lépcső előtt, majd leállította a motort és kiszállt. A testőr fekete öltönyt viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel. Szemén napszemüveg volt. Becsapta a kocsija ajtaját, és elindult felfelé a lépcsőn. A tetején megállt egy pillanatra. Megfordult és körülnézett.

A több száz éves kastély egy hatalmas füvesített, szépen rendben tartott terület közepén helyezkedett el. A telket legalább két méter magas kőkerítés védte a kíváncsi szemek elől. Miután mindent jó alaposan megnézett, a bejárathoz ment. Az ajtót nyitva találta. Belépett rajta. Megállt az előtérben és várt. Hosszú percek teltek el, de senkinek sem tűnt fel, hogy ő bent van a házban. Lépteket hallott az emeleten. Nemsokára egy szobalány jelent meg a lépcső tetején. Kissé meglepődött, mikor meglátta az idegent.

– Miben segíthetek? – kérdezte meg.

– A tulajdonost keresem.

– Kit jelenthetek be?

– Az új testőrét.

– Mindjárt szólok neki – fordult meg félúton, és felszaladt az emeletre. A testőr addig körülnézett. Az előtérből jobbra egy ebédlő, balra pedig egy nappali nyílt. Balra fordult, és benézett a nappaliba, ahol látszott a berendezésen, hogy a tulaj nem sajnálja a pénzt semmire. A legnagyobb luxusban élt. Csak a bútor több millióba kerülhetett. Gyönyörű, faragott fenyőbútorok ölelték körül a helyiséget. A szoba baloldalán egy hatalmas asztal helyezkedett el négy bőrfotellal. Az ablakokon lévő sötétítő két oldalra volt széthúzva, hogy minél több fény áramoljon be a nappaliba. Árpád megállt a lépcső tetején egy percre, és lenézett a fölszintre. Figyelte egy ideig a háttal álló embert, majd elindult lefelé. A testőr hátához lépett. Csodálkozva nézte hosszú, melírozott szőkésbarna haját. Nem értette, hogy lehet egy testőrnek ilyen hosszú haja. De ha tényleg ő a legjobb, akkor őt ez az apróság nem fogja zavarni.

– Szóltak, hogy keres Mr… – szólította meg.

– Miss. Forrest – fordult meg, és levette a napszemüvegét.

– Maga nő? – kérdezte csodálkozva. Jane felhúzta a bal szemöldökét, és végignézett magán.

– Azt hiszem, igen – felelte. Egy kissé kihúzta a zakóját és benézett alá. – Sőt. Most már biztos vagyok benne – mosolyodott el gúnyosan, és zsebre dugta a kezét.

– Nagyon humoros – mondta mérgesen Árpád –, de én nem barátnőt akarok, hanem testőrt. Méghozzá a legjobbat.

– Itt vagyok – válaszolta Jane.

– Na ne nevettessen! – mosolyodott el a férfi.

– Nincs szándékomban. Nem mókamesternek jöttem.

– Melyik haverom bérelte fel? – érdeklődött, de még mielőtt a nő megszólalhatott volna, folytatta. – Várjon! Kitalálom. Norbi volt. Csak az ő ötlete lehet az, hogy világos nappal ideküldjön egy sztriptíztáncosnőt.

– Tessék? – kérdezte, és összehúzta a szemöldökét.

Ebben a pillanatban nyílt a bejárati ajtó, és Ferenc lépett be rajta. Egyenesen Jane-hez tartott.

– Horváth Ferenc vagyok – nyújtotta ki a kezét.

– Jane… Jane Forrest – fogott vele kezet a nő. Árpád arcáról eltűnt a mosoly legkisebb jele is. Annyira ledöbbent, hogy szóhoz sem tudott jutni.

– Megyek, szétnézek – indult el a testőrnő. – Elnézést! – tolta arrébb a bal kezével Árpádot, és elindult felfelé a lépcsőn.

– Egy pillanat! – szólt utána a férfi, de a nő úgy ment tovább, mintha meg sem hallotta volna.

– Mit jelentsen ez? – támadta le Ferencet.

– Ő az új...